2010. július 2., péntek

SEGÍTSÉGET KÉR NOIR!

Noirt 2007. november 3-án az Állatorvosi Egyetemen egy lámpaoszlophoz kötve hagyta "gazdája". A kutyán gyermekfejnyi, vérző, kirágott vagy kifekélyesedett emlődaganat volt, ő maga csont-bőr sovány, elképesztően bolhás, és elhanyagolt volt. Állapotán az orvosok csak hüledeztek, hogy Európában a XXI. században ilyen megeshet. Valamennyi emlőtelepét el kellett távolítani, nagyon nagy műtétje volt, de ő meggyógyult. 

Nagyon sokan összefogtunk érte: egy ismeretlen hölgy a műtét költségét vállalta át, egy másik a műtét utáni első, igen nehéz két hétben vállalta ápolását, a harmadik utána vette magához, sugárkezelésre hordta, majd mikor a gazdikeresésre került volna sor és a plakátokat kellett volna kitenni, azt mondta, nem tud megválni tőle. 

Azt hittük élete rendeződik, sínen van. 
De újabb problémák jöttek: szeme romlani kezdtek, rendszeres kezelésre szorult, amit a gazdi az elején szépen csinált is, aztán nem használta a gyógyszereket, amiket az orvos felírt. 

Noirt brutál fülgyulladással és lényegében vakon adta vissza: vagy átvesszük, vagy elaltatja alapon. Természetesen átvettük. 
A vele történtek nagyon nagy törést okoztak az életében, az vált ugyanis meg tőle, akinek a szeretete visszahozta az életbe. Hosszú idő kellett hozzá, mire feldolgozta, és betegségei is rendbe jöttek. 
Szentgáli doktor úr szerint egyik szemén látása menthető még: 2010. május 10-én a szemlencsét ultrahanggal vizsgálva megállapította a bal szemen a cataracta (szürkehályog) mögött elváltozás nem látható. Ha a szemlencsét mű-lencsére cseréli, látása 70-80%-os lehet. 
A lencsére valót összegyűjtöttük, Franciaországból (ott kapható csak, sajnos), megrendeltük, kifizettük, ma megérkezett. Költsége 150 euró volt.
 
A további orvosi költségek (műtét és utókezelés) 150 ezer forint, gyógyszerköltsége 15-20 ezer között. Ehhez – nem szoktunk – kénytelenek vagyunk segítséget kérni, mert ha nem kapunk, az a többi kutyával szemben részünkről egyszerűen aljasság, hiszen a legelemibb orvosi ellátásukra sem marad semmi, nem beszélve az ivartalanításról, egészségmegőrzésről, élősködők elleni védelemről….. Nem hagyhatjuk azonban cserben Noirt sem, hiszen már eddig is olyan méltatlanul elbánt vele a sors, és ez a kutya annyiszor kellett már hogy a pokol fenekéről visszajöjjön!
Kérjük, aki támogatni tudja a műtétjét, segítsen! A mi vállalásunk az anyagi rész nélkül is nagyon kemény, hiszen a műtét után egy hónapon keresztül minden nap, utána egy hónapig kétnaponta, majd a harmadik hónapban heti kétszer majd egyszer kell kontrollra vinnünk majd.
Felhívásunk, az orvosi papírok, a lencse számlája majd a fejlemények fent lesznek a honlapunkon: www.allatesember.hu, ahol folyamatosan nyomon követhető lesz majd Noir sorsa, ahogy eddigi munkánkat is megismerheti, aki szeretné tudni, a támogatása jó célra megy-e.
 
Bármilyen kis összeg is segítség, hiszen a tenger is vízcseppekből áll…
Számlaszámunk: 12010453-01006150-00100004
 
Felépülését követően Noir gazdikereső, íme nacionáléja: 
Noir 6-7 év körüli szobatiszta középtermetű, 15 kg-os leány. A vacka közelébe (az a trezorja, ott tárolja be a tulajdonát, játékait) más állatot nem enged, de ha nem a kincseire pályáznak, akkor barátságos velük, legyenek macskák vagy kutyák. Ezzel együtt, nem feltétlenül van szüksége társ-állatra, bár más kutya mellé adható, csak az hasonló vérmérsékletű legyen. Más kutyával nem játszik, de nem is kötekszik. Ha békén hagyják, akkor semmi gond vele. Macskakompatibilis, csak a cica ne ugráljon rajta. Látásproblémája miatt (jelenleg szinte teljesen vak, és maradék látása is egyre csökken) inkább nyugalomra vágyik.. Szereti a maga útját járni, kicsit konok, de kompromisszumra hajlandó. A pocakja a mindene. Nagyon szeret emberekkel lenni, és gyerekekkel is kulturáltan viselkedik – ehhez természetesen az ő határait is tiszteletben kell tartani. Fontos neki, hogy szeressék, hogy megkapja a napi simogatás-adagját, és ezért ő is gyengéd szeretetet ad cserébe. Noir körülbelül szeptembertől örökbe fogadható. Addig is szeretettel várja azonban aki otthont adna neki. Örömmel ismerkedne!
Érdeklődni róla Takács Katinál lehet a 06-70-223-6476-os telefonszámon!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése